„A Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidámpark területét és épületállományát átvéve kap fejlesztési lehetőséget - már nem emlékszem pontosan, mikor és hol hallottam először ezt a mondatot, de annyira izgalmasnak találtam, hogy ebből szerettem volna diplomatervet csinálni” – meséli a fiatal építész, aki a diplomaterv szűkös keretei miatt nem próbált meg a terület minden problémájára megoldást találni: leginkább azt vizsgálta, milyen épületeket érdemes állatbemutatás céljára létrehozni.
„A Vidámparknak is problémája, hogy ma már nem férnek el a területén azok a nagyobb, izgalmasabb játékok, attrakciók, amelyek ma már elengedhetetlenek egy ilyen létesítményben, ezért lenne szükséges egy új, nagyobb Vidámpark” – fejti ki Dányádi Sára. „Ugyanakkor koncepciómban, az Állatkerthez újonnan csatolt területen megtartottam a műemléki játékokat, vagy az olyan attrakciókat, mint az Elvarázsolt Kastély, a dodzsem vagy a panorámakerék. A területen helyet kaphatnának továbbá oktatási létesítmények, játszóház vagy étterem, amely mindenképpen praktikus egy akár egész napos időtöltést lehetővé tevő intézményben.” A tervező előnyösnek látja a két funkció keveredését, de az állatok nyugalma érdekében természetesen fontos némi távolságtartás.
A terv tanulságai közé tartozik, hogy az egész állatkert bemutató rendszerét érdemes lenne korszerűsíteni. A Fővárosi Állat- és Növénykert mai képét az 1909-12-es átalakításkor épült állatházak, műsziklák határozzák meg - ez az értékes örökség egyben jelentős kötöttség is. Építésükkor ugyanis az állatbemutatás koncepciója a rendszertani sorrendre alapult, ezzel szemben ma már a különböző állatfajokat inkább az élőhelyükre jellemző teljes életközösségekben, bioformációkban szokás bemutatni - ez az elgondolás már az Állatkert mai kialakításában is megjelenik, de teljes életközösségeket csak kevés helyen láthatunk.
Nagyobb állatkerti bemutatók létrehozására a Hermina út vonalától északkeletre lát lehetőséget a tervező, aki négy részre osztotta a területet. A terveken részletesebben kidolgozott, az új állatkórházhoz és a gazdasági udvarhoz csatlakozó északi gödörben elhelyezett kifutóknál a látogatók a déli oldalon elhelyezett járdáról figyelhetik meg az itt folyó munkát (pl. gyógyítás, veszélyeztetetett fajok tenyésztése), míg a többi három gödörben egy-egy további életközösségek mutatnának be.
„A koncepcióm az volt, hogy vendégségbe megyünk az állatokhoz, és nem múzeumi tárlathoz hasonlóan tekintjük meg őket” – fejti ki a tervező. „Ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy ne egy üvegdobozban vagy csőben vezessük a látogatókat, hanem lehetőleg egy légtérbe kerüljenek az állatokkal. Ma egyébként az nevezhető egyfajta trendnek, hogy ne egy betonplaccra helyezzük az egyes állatfajok egyedeit, hogy ott zavartalanul megtekinthetőek legyenek, hanem természetes közegükbe helyezzük őket – így persze nem biztos, hogy mindig kényelmesen megfigyelhetőek.”
Az emberek és állatok egymástól való elkülönítését terepszint-különbségekkel, vizesárkokkal, és (ahol ez elkerülhetetlen) rácsokkal oldanák meg.
Az épület megformálásánál az elsődleges szempont az állatok kényelme volt. „Az állatoknak nincsenek esztétikai, csak funkcionális elvárásaik, ezért meglátásom szerint tévedés lenne nekik az emberi igényeket kiszolgáló házakat megidéző épületeket építeni” – véli Dányádi Sára. „A homlokzat frakcionált sávokban betonozott egyrétegű vasbeton fal lenne, amely maga is egyfajta tereptárgyra hasonlít. A lenti sétautat végigjáró látogatót körülveszik a kifutók és a mögöttük megjelenő földes színű, töredezett felületű homlokzat.”
Az állatkertek feladatai
Az utóbbi évtizedekben a fejlődéstörténeti bemutatás helyett áttevődött a hangsúly a sürgető természetvédelmi problémákra történő figyelemfelhívásra. A mai állatkertek legfontosabb feladata, amelyet valamennyi egyéb funkciójával kell, hogy szolgáljon, a természetmegőrzés. Az ex situ, vagyis élőhelyen kívüli védelmi programok célja, hogy elősegítse a fajok természetes élőhelyükön való megőrzését. Az állatkertek befogadják az illegális kereskedelemből származó, vagy elkobzott, ill. megunt házi kedvenceket ezzel is támogatva az in situ természetvédelmet. Az állatkertek természetvédelmi tevékenységével szorosan összefüggő jelentős feladata a természet- és állatvédelem népszerűsítése, a természettudományos ismeretterjesztés, oktatás-nevelés, amelyet zoopedagógiának nevezünk.
Területrendezés, beépítés
A Fővárosi Állat- és Növénykert mai képét az 1909-1912-es átalakításkor épült állatházak, műsziklák határozzák meg. Ez a rendkívül értékes örökség egyben jelentős kötöttség is. Mikor ezek épültek, az állatbemutatás koncepciója a rendszertani sorrendre alapult. Ezzel szemben a mai szemlélet szerint a különböző állatfajokat élőhelyükre jellemző összefüggő életközösségek, bioformációk szerint érdemes bemutatni. Az állatok mostani elhelyezésében is erre láthatunk törekvést, de átfogó képet ma csak kevés területről kaphatunk.
Emellett az állattartás szabályai is szigorodtak és ennek köszönhetően számos nagytestű faj tartásáról kellett lemondania az állatkertnek. Más nagyvárosokban az a tendencia, hogy az ilyen különlegesen nagy térigényű fajokat új, külső területeken nyitott kertekben tartják. A belvárosi, gyakran műemléki kertek megelégszenek a kisebb testű fajokkal. Ez nem jár feltétlenül az érdeklődés csökkenésével, hisz a kedvező elhelyezkedés és egyedülálló épületállomány továbbra is vonzza a látogatókat. Számukra a legfontosabb az élmény minősége, ami egyenes arányosságban van az állatok életkörülményeinek minőségével.
Véleményem szerint a bővítéssel a mostani állatbemutatás átszervezése is együtt kell, hogy járjon. A Vidám Park épületállományát és a területén fellelhető műemlékek helyét megvizsgálva egyértelműen látszik, hogy nagyobb állatkerti bemutatók létrehozására a Hermina út vonalától északkeletre van lehetőség. Ezzel a vidámparki játékok két területre kerülnek a közéjük beékelődő állatházakkal és azok kifutóival.
A két funkció keveredése előny is, de az állatok nyugalma érdekében fontos egy bizonyos szintű elkülönítés. A szintbeli elválasztás több okból is előnyös: a játékok megközelítése nem ütközik akadályba, mégis rálátás nyílik a kifutókra, az állatok élettere nyugodtabb, a kifutók fölötti rámparendszerről a megszokottól eltérő magasságokból is megfigyelhetjük az állatokat, a föld alá süllyesztett épületek intenzív zöldtetővel telepíthetőek, így nem sűrítik a beépítést.
A felszíni közlekedési igényeket és a süllyesztett térrészek optimális méretét megvizsgálva a területet négy részre osztottam. Az északi gödörben, ami a gazdasági udvarhoz és az új állatkórházhoz közvetlenül csatlakozik, zavartalan elhelyezést biztosító kifutók alakíthatóak ki, hiszen ezt a látogatók csak a déli oldalon lévő járdáról tekinthetik meg. Így betekintést nyerhetnek az itt folyó munkába (gyógyítás, veszélyeztetett fajok tenyésztése...) annak zavarása nélkül. A többi három gödör egy-egy biom bemutatására szolgál.
 |
Részletesen északról a második térrésszel foglalkoztam, amely a dél-amerikai szubtrópusi nedves éghajlaton élő állatoknak teremt együttélési lehetőséget. Ezen életközösség tagjaiból az arany oroszlánmajmocska, az aranykezű tamarin, az arák és más papagájok, a közönséges mókusmajom, a kétujjú lajhár, az ormányos medve, a tapír, a vízidisznó, a láma, a nagy mara és az arany aguti már megtalálhatóak az Fővárosi Állat- és Növénykertben. A sörényes hangyász, a jaguár és a kajmán azonban nem, így azok beszerzése szükséges a fejlesztés megvalósításához.
Új állattartó, -bemutató épületek és kifutók
Az épület megformálásánál elsődleges szempont az állatok kényelme volt. Az állatoknak nincsenek esztétikai, csak funkcionális elvárásaik. Meglátásom szerint tévedés lenne emberi igényeket kiszolgáló házakat megidéző épületeket építeni számukra. Ezért a homlokzatot frakcionált sávokban betonozott egyrétegű vasbeton fallal terveztem, törekedve a tereptárgyszerű megjelenésre. A lenti sétautat végigjáró látogatót körülveszik a kifutók és a mögöttük megjelenő földes színű, töredezett felületű homlokzat.
A kifutók a terület közepén végighúzódó vizesárok felé lejtenek. A látogatók szintkülönbség megtétele nélkül tudják bejárni mind a kinti, mind a belső útvonalakat. A kinti sétaútvonal és a kifutók között biztonságos szintkülönbség van, és egyben kedvező rálátás nyílik a tágas kifutókra. Mindemellett az állatok igényeinek megfelelően változatos terepviszonyokkal rendelkező kifutók alakíthatók ki. Az emberek és állatok egymástól való biztonságos elhatárolását terepszintkülönbségek, vizesárkok, és ahol ez elkerülhetetlen, rácsok biztosítják.
A külső járófelületek és korlátok mindenhol natúr keményfából készülnek. Az épület használói három csoportba tartoznak: állatok, látogatók, állatápolók. Ennek megfelelően az alaprajzi rendszer az ő tevékenységük/igényeik vizsgálata után alakult ki. Az állatok belső férőhelyei közvetlenül kapcsolódnak a kifutókhoz. Mind a kifutók, mind a belső helyiségek tervezésekor figyelembe vettem a faji sajátosságokat és a vonatkozó törvényi előírásokat. Ahol biztonsági szempontból megengedhető, a látogatói útvonal keresztül halad az állatok belső férőhelyein.
Ezekben az esetekben az állatok szabadon mozoghatnak, míg az emberek területe kiemelt padlószegéllyel és burkolatkülönbséggel is jelölve van. Minden ilyen helyiségbe egy zsiliphelyiségen keresztül jut a látogató. Az állatok nyugalmát és bizonyos életszakaszokban szükséges különzárását elkülönítő helyiségek, illetve leengedhető rácsokkal tagolható helyiségek biztosítják. Ezeket a helyiségeket kíséri végig a külső oldalon található fenntartói/ápolói folyosó. A takarítási munkák nyitvatartási időn kívül zajlanak, az állatok etetése pedig látványosság a közönség számára, így nem jelent gondot a funkciók pontonkénti kereszteződése.
Minden épületegység északi részén található a kiszolgáló helyiségek csoportja: WC-csoport, takarmánykonyha, öltözők és gépészeti helyiség. Az épületben téli időszakban is elegendő a 15 °C-os hőmérséklet, amit minden helyiségben padlófűtés biztosít. A fűtéshez szükséges hőt a tervek szerint a Széchenyi fürdő melegvíz-forrására telepített hőcserélővel állítják elő. (A fürdő jelenleg hűti a vizet a medencékbe vezetés előtt.) A látogatói útvonalon külső síkra helyezett, mély falfülkékbe kerülő padlóig érő üvegfelületeken keresztül van lehetőség a kifutók megszemlélésére. Az állatok belső férőhelyéül szolgáló helyiségekben a könnyebb szerelhetőség érdekében a nyílászárók a belső oldalra kerülnek. A kör alakú, felfelé szűkülő keresztmetszetű felülvilágítók egyszerre biztosítanak természetes megvilágítást az állatoknak és letekintési lehetőséget a felszínen sétáló látogatóknak.
Dányádi Sára
Opponencia
Dányádi Sára Állatkert a Vidámparkban című diplomatervéhez
1977. A Lakó- és a Középület tanszék közös diplomavédést tart (volt ilyen azóta?) három diplomázó kérésére. Dévényi Tamás (Lakó), Khell Csörsz és Szász László (Közép) diplomaterve az Új Budapesti Állatkert. Diplomadíjat kapnak.
2012. Az eltelet 35 év arra mindenestre jó volt, hogy megszületett Dányádi Sára, és diplomázóvá cseperedett. Az állatkert hosszú stagnálás után, Persányi Miklós keze alatt virágzásnak indult. Sok ház megújult, sőt, poraiból újjáépült. Az Állatkert területe nem, épületeinek száma viszont megnőtt, jelentősen megnőtt. Az általunk a teljes Hajógyári szigetre vizionált kertből nem lett semmi. Noha 2005-ben még a Vidámpark bővítése volt napirenden, aztán az egyre lehetetlenebb helyzet miatt – jobb híján – a Vidámpark területének bekebelezése merült fel megoldásként. Sára ebből a helyzetből indult ki.
A tervező fél év alatt vérprofi lett a témában: azt, hogy mennyire sajátjának tekinti az Állatkert ügyét, nyilván tapasztalták a tervismertetés során. A gazdag előkészítő anyag láttán elhihető az, hogy a Vidámpark területén lehet keresnivalója az Állat- és Növénykertnek, tényleg orvosolható a helyhiány, a műemlékek elhelyezkedése nem lehetetleníti el a projektet, és az új szituáció tovább növelheti az érdeklődést az Állatkert iránt.
A tervező hibátlanul értékeli a helyzetet, és ez alapján rendre jó döntéseket hoz: a megmaradó, műemléki védettségű épületek (gondozói lakások, főbejárati épület stb.) helyspecifikus új funkciót kapnak, miközben a védett játékok (körhinta –1906, barlangvasút – 1912, hullámvasút – 1926 stb.) használhatók maradnak. A Nagycirkusz a területbe beékelődő nagy, de kevéssé nagyszerű tömege, valamint Anthony Gall utóbb elkészült állatházai nagyon leszűkítik a két területrész összekapcsolási lehetőségeit. A szervetlen viszonynak előnye is van: a régi Állatkerti terület hajdani kontúrja felismerhető marad, és a két eltérő karakterű használat nem keveredik össze. Sára terve ezt a mindenképpen létrejövő különbözőséget tovább hangsúlyozza.
A terv a meglévő terület ritkításával nem kíván foglalkozni, de evidenciaként kezeli. Az új terület a megmaradó épületek és építmények miatt minden további beépítés nélkül is kellően sűrűnek számít itt a Városligetben. Ha ehhez hozzátesszük Sára azon alapvetését, hogy hiba lenne házakat tervezni állatoknak, azonnal kirajzolódik egy, a két problémát együtt kezelni tudó megoldás: az új létesítmények kerüljenek a föld alá. Ez a manapság sok helyzetben megfogalmazódó felvetés itt telitalálat, ugyanis a funkció kívánta nagy szabadtéri kifutók egy, a meglevő architektúrától független, új szintet hoznak létre. Ez a megoldás nem csak elkülöníti a vidámparki funkciókat az állatkertiektől, hanem – miközben egymásra is felhívják a figyelmet – az állatok részére a lehető legnyugodtabb (védettebb) életteret biztosít. A megoldás tehát egy gödörrendszer.
Sára a gondolatmenetet azzal folytatja, hogy a jelenleg látszólag össze-vissza elhelyezett állatfajták közül kiválaszt olyanokat, amelyek egy-egy földrajzilag eltérő karakterű területen élnek. Kiegészíti az állatlistát a Kertből még hiányzó egyedekkel, és így három biomot (bioformációt) hoz létre. A három biom három gödör. A negyedik, kisebb bedig a Toxikológia Intézet átvett területén kialakított állatkórház kifutója. A négy területrész a felszínen és térszint alatt is összekapcsolódik egymással, éppen a kellő mértékben. A gödrök peremére tervezett fák védőernyőként működhetnek majd.
Az új architektúra a vastag, frakcionált betonfalaktól kapja meg erős, de nem tolakodó karakterét. A funkcionális kapcsolatok rendben vannak, árnyaltak és változatosak. Az üzemi és látogatói utak időnkénti és helyenkénti szándékos keresztezése jó példa erre: tudjuk, hogy szinte minden gyerek állatgondozó szeretne lenni ittjártakor. A zárt és nyitott világ karakteresen eltérő és változatos látogatóútjai (oldalfolyosó, kilátással az állatkifutókra, folyosó a belső állatházakon át, lejtők kilátó (belátó) pontokkal, kifutók közti és kifutókon átvezető sétautak, sétaút a víz fölött, felső letekintő sétány) a terv lényegét fogalmazzák meg: minél többet láthassunk az állatok életéből, miközben ők kapják meg a lehető legmegfelelőbb életkörülményeket.
A beton, a fa és az üveg, valamint a föld, a víz és a fák hármasa a lehető legérzékenyebb módon reagál a különleges helyzetre. Minden az, ami és minden a helyén van.
A T. Bizottságon kívül a Főváros figyelmébe is ajánlom ezt az egészen kiváló tervet.
Dévényi Tamás
építész
építész
Konzulensek
építészet: Vukoszávlyev Zorán
épületszerkezettan: Páricsy Zoltán
építéskivitelezés: Vidovszky István
épületszerkezettan: Várkonyi Péter
épületgépészet: Gyurcsovics Lajos
építészet: Vukoszávlyev Zorán
épületszerkezettan: Páricsy Zoltán
építéskivitelezés: Vidovszky István
épületszerkezettan: Várkonyi Péter
épületgépészet: Gyurcsovics Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése